SZC logo

Debreceni Szakképzési Centrum

OM kód: 203033/017 | 4024 Debrecen, Varga utca 5.

Intézmény logo

Debreceni SZC Péchy Mihály Építőipari Technikum

HírekKözérdekű adatokCLASSROOMKRÉTA
Széchenyi 2020

Hírek

2025. márc. 13.


DSZC Péchy

    Épületgépész Szakmai Nap

    A Debreceni Egyetem Műszaki Karának Épületgépészeti és Létesítménymérnöki Tanszéke 30. alkalommal rendezte meg az Épületgépész Szakmai Napot, melyre meghívást kaptunk.

    Épületgépész Szakmai Nap

    Az iskolát 25 épületgépész diák képviselte a 12.D és a 13.D osztályból, a kísérő oktatók Sándor Zoltán és Harasztosi Sándor voltak. A rendezvényen közel 40 épületgépész cég vett részt szakkiállítóként, akiknek a standjainál hasznos információkat szerezhettek az ellátogató diákok. A cégek egy részével már eddig is volt kapcsolatunk, de sikerült néhány új ismeretséget is megkötni. A kiállítók közül több cég is jelezte, hogy lehetőséget biztosítanának a központi telephelyükön céglátogatásokra, ahol szakmai bemutatókon és akár szerelési gyakorlatokon is részt vehetnek a tanulóink. Ezt a lehetőséget a közelmúltban elindított versenyfelkészítő és tehetséggondozó csoportokkal a jövőben igyekszünk majd igénybe venni. Emellett jó volt találkozni volt Péchy-s épületgépész tanulókkal, akik ma már az egyetem épületgépész BSc vagy MSc szakán tanulnak tovább. Úgy gondoljuk, hogy a mai nap is tovább erősítette az egyetemmel fenntartott jó kapcsolatunkat, amiből a jövőben tovább profitálhatnak a diákok és az iskola egyaránt

    .20250306_090148.jpg

    KAPCSOLÓDÓ HÍREK


    Rendkívüli felvételi eljárás

    Rendkívüli felvételi eljárás

    Intézményünk 2025. május 12. napjától rendkívüli felvételi eljárást hirdet az alábbi tanulmányi területekre.

    2025. máj. 5.


    DSZC Péchy

    Olvass többet!

    Olvass többet!

    A Debreceni Ady Endre Gimnázium által szervezett Olvass többet! határtalanul magyarul nemzetközi irodalmi vetélkedő tavaszi fordulóján 228 versenyző indult, a legjobb 20 eredményt elérő diák között 6 péchys is szerepelt, felkészítő tanáruk Bunyáné Szabó Ildikó. Az idei év ajánlott olvasmányai Zafon: A szél árnyéka és Fejős Éva: Cuba Libre voltak. Büszkék vagyunk a diákjainkra, gratulálunk a szép eredményhez!

    2025. ápr. 30.


    DSZC Péchy

    Egyeztetett felvételi jegyzék – hivatalos végeredmény

    Egyeztetett felvételi jegyzék – hivatalos végeredmény

    Kedves Tanulók! Kedves Szülők/Gondviselők!

    2025. ápr. 28.


    DSZC Péchy


    Partnereink

    SZC logo

    Debreceni Szakképzési Centrum


    Debreceni SZC Péchy Mihály Építőipari Technikum

    4024 Debrecen, Varga utca 5.

    Telefon: 06-52/531-892 vagy 20/465-9093 Iskola

    E-mail: info@pechy.net

    OM azonosító: 203033/017

    Felnőttképzési nyilvántartás száma: B/2021/002424


    2025 Debreceni SZC Péchy Mihály Építőipari Technikum