Ha megkérdezik tőlem, mit tanulok, az ezt követő kérdés automatikusan jön: Szóval a Péchyben tanulsz? Mindig örülök neki, hogy elmaradnak a magyarázós körök, hogy mi is ez a suli és hasonlók. Ha valaki azt hallja, hogy építészet, Debrecenben rögtön a Péchy jut az eszébe. Sokszor hozzá szokták tenni, hogy neki is járt ide ez vagy az az ismerőse, barátja, rokona. Nem is meglepő, hiszen már több egykori péchys jár vissza hozzánk az iskolánk által szervezett "Péchysek Baráti Körébe". Így, hogy már én is végzős diák lettem a szakképző évfolyamon, néha gondolkodom azon, hogy vajon milyen lesz, mikor 30-40 évesen vagy még később én jövök vissza a Baráti Körbe. Vajon az én addigi munkáimat is kirakják a folyosók falaira, és az akkori diákok is olyan ámulattal fogják pásztázni azokat, mint most én az elődeim rajzait? Amikor azt mondom, utolsó évem itt, akkor nemcsak arra gondolok, hogy az érettségi után elhagyom a „hajót”, mert nem így történt. Az már majdnem másfél évvel ezelőtt volt, és akkor ott meghoztam a legjobb döntést. Itt maradtam még két évre, hogy még jobban beleássam magam a szakma rejtelmeibe. Szerintem ez volt a legokosabb döntés. Nemrég részt vettem egy programban, ahol a szakképző iskolák bemutatkoztak a nyolcadikosoknak, hogy tudjanak többet arról a szakmáról, amit választanak. Szuper tapasztalat volt, és látva a sok érdeklődő csillogó szemet, elképzeltem magam, mint nyolcadikost, aki járja a különböző standok közötti sorokat. Mi lehet az, amit én anno megszerettem ebben az iskolában? És akkor rájöttem. Én magam sem tudtam még akkor, hogy mit akarok, és nem mondom, hogy első látásra, mert az túl mesébe illő lenne, de másodikra már biztosan beleszerettem a Péchybe. Azon kaptam magam, hogy ott állok a standjuk előtt és hallgatom a kiselőadást valami olyan dologról, amiről akkor még halvány fogalmam se volt, de azt tudtam, hogy akarom tudni, mit jelent. Feltettem magamban a kérdést, hogy ha újra kezdhetném, akkor is a Péchyt választanám-e? És a válasz: ezerszer is igen.

- Jákob Nikolett

volt péchys diák

Hogy miért is szeretek a Péchybe járni? A válasz egyszerű. Általános iskolás koromban még csak nem is tudtam, hogy létezik ez az iskola, valamit viszont igen: építész akarok lenni. Megkérdeztem ismerőseimet, hogy melyik középfokú intézményt ajánlanák nekem. A válasz mindenkinél ugyanaz volt, ezért még csak gondolkodnom se kellett rajta: péchys diák leszek. Eleinte szokatlan volt, hiszen alapítványi iskolából jöttem és azt hittem, hogy nehéz lesz az iskolaváltás. Úgy gondolom, hogy ha a szívem nem a Péchy felé húz, akkor ez így is történhetett volna. Nem így történt. A verébtábor óta szeretem ezt az iskolát, kedvelem a tanárokat és nem hittem volna, hogy egyszer még ilyet mondok, de ez az a hely, ahol talán még az órákra is öröm bejárni. A felejthetetlen elsősavatónk óta sok nagyszerű emléket szerzett nekem az iskolám. A karácsonyi ünnepség, a Péchy-nap, a sportnap mind-mind olyan ünnepségek, rendezvények, amelyek miatt szintén érdemes ide járni. Énekkarunk tagja is voltam tizedikben, és tizenegyedikesként még most is szerepelek a többi énekes pacsirtánkkal együtt. Annak ellenére, hogy ez egy műszaki középiskola, mindenféle tehetséggel büszkélkedhetünk. A pályaválasztási kiállításon is szerepeltünk. Nagyon jó érzés volt úgy ott lenni, hogy már tudtam, hova tartozom. Megnéztem iskolánk standját is, ahol büszkén gondoltam magamban a kiállított tárgyak mellé lépve: „Ezeket már mi is tanultuk”, majd büszkén vonultam fellépni énekkarunkkal a szép sötétkék péchys nyakkendőmben. Felemelő volt azt az éneket előadni, amit nyolcadikosként a nyílt napon még külsős nézőként hallgathattam végig, s már akkor tudtam:„ A Péchy a jó, az pont nekem való”. Az éneklés mellett sok versenyen, iskolai kiránduláson vehettem részt. Házi matek,- fizika, -töriversenyeken, amiken több-kevesebb sikerrel eredményeket is értem el. Az NI fizikaversenyére is beneveztünk kedves osztályfőnökömmel és egy szintén jó képességű osztálytársammal. Forrasztottunk, kísérleteztünk, makettet építettünk és megmutattuk az országnak, hogy mire képes egy péchys csapat. Erdélyben és Budapesten is járhattam már az iskolámmal, szervezett keretek között, és olyan élményekkel töltődtem fel, amelyeket talán soha nem kaphattam volna meg, ha nem ebbe az iskolába jövök. Köszönöm az időt, amit itt tölthettem el és izgatottan várom, hogy mi jöhet ezután. Egyszóval, a Péchybe jelentkeztem, felvettek, és minden percért köszönetet mondok magamnak, az iskolának, diáktársaimnak és tanáraimnak. Ha újra átélhetném, átélném ezerszer minden pillanatát az itt töltött időnek.

- Andirkó Máté, 12. B

Kérdésed van? Keress minket bizalommal!     felveszem a kapcsolatot